Szőrápolás

1. Eszköz: Nagy méretű, fanyelű, ritka fogú fésű

Ezzel a nagyon ritka fogú fésűvel átfésüljük a kutya egész testét, valamint a lábait. Ahol a fésű elakad a szőrben, ott addig fésüljük, amíg ezeken a nagy fogakon keresztül akadálytalanul tudjuk keresztülhúzni a fésűt.
 
2. Eszköz: Felemás fogú fésű (egyik fele ritkább, a másik sűrűbb fogú)
Ebből többfélét is forgalmaznak, bármelyik megfelelő.

Ezzel újra átfésüljük a kutyát, természetesen először a ritkább, majd a sűrűbb részével.
 
A szőr bontásánál figyeljünk arra, hogy ne csak a tetejét érintsük, hanem a szőr teljes mélységében húzzuk át a fésűt, mert sokszor nem a felszínen, hanem a tövénél van összeállva a szőr. Legyünk kíméletesek a kutyával. Amikor éppen egy részt fésülünk, a másik kezünkkel kissé szorítsuk le a kibontandó rész felett a kutya bőrét, hogy minél kevésbé húzzuk a bőrét.
 
Haladjunk a nyakától a fara felé. Az arcát és a szakállát alaposan fésüljük át. Ne adjuk fel, ha nagyon makacs gubancot találunk, a sűrűbb felével azt is ki tudjuk bontani. A farkát se felejtsük el átfésülni, a végére hagyjuk a lábakat.
 
A lábszőr teljes kibontása és kifésülése után ahhoz már nem nyúlunk se kefével, se más eszközzel.
 
3.  Eszköz: Coat King trimmelő

Ez egy 20 fogból álló, úgynevezett Coat King, amivel könnyedén trimmelhetjük ki a kutyából az elhalt szőröket. (Megrendelhető a www.selbruha.hu lapon, vagy telefonon: 06-1-413-7312)
 
Ha az előző műveleteket alaposan elvégeztük, akkor most a kutyánk egy nagybozontú, szerteálló szőrű macira hasonlít.
 
Eddig csupán előkészítettük a szőrt a trimmeléshez. Most ezzel a trimmelővel a nyakától a háta felé haladva lendületes húzásokkal áttrimmeljük a kutyát. Egy-két húzás után a trimmelőből szedjük ki a szőrt és így haladva trimmeljük át az alábbi testtájakat:
–  nyak (elöl, hátul, oldalt)
–  háta
–  mindkét oldala
–  farka
–  lapockái és
–  a hátsó combja (kívül)
 
 
4.  Eszköz: Tükrös kefe (kisméretű, puhadrótú kefe)

Itt már majdnem a finisben vagyunk. Ezzel a puhadrótú kefével átkeféljük az arcát.
A szem feletti részt hátrakeféljük, az összes többit az orra felé előrefésüljük.
 
5.  Eszköz: Piros kefe (erősebb drótozású)

Ezzel a kefével az egész testét átkeféljük jó alaposan. Ezzel a port is eltávolítjuk a szőréből.
 
 
6. Eszköz: Tompa hegyű olló

És végül ezzel a nem hegyes végű ollóval megadjuk egy kicsit a formáját a kutyának.
 
Ennél a résznél igen fontos, hogy a kutya nyugodtan álljon. Az ápolás bármelyik részénél tarthatunk szünetet, nehogy azért legyen nyugtalan, mert sürgős intéznivalója van.
 
Ezután az ollóval a szem feletti lapos homlokról levágjuk a szőrt egészen a tövéig. Ezután az előrefésült szemöldökszőrt a szem metszésvonalával egyezően rövidre vágjuk. A fülek alatti és a pofa két oldalán lévő nagy bundát teljesen levágjuk. A füleken túlnyúló szőrt levágjuk (körbevágjuk a fület), vigyázva, nehogy belevágjunk a bőrbe.
 
Az áll alatti részt is rövidre vágjuk óvatosan, mert itt néha találhatók szépségszemölcsök is.  A szájzugban lévő koszos sötét szőröket óvatosan szintén levágjuk.
 
Ezek után következik a láb: a körmökön túlnyúló szőröket rövidre vágjuk és a talppárnák között is amennyire lehet, kivágjuk a szőrt. Természetesen a talppárnák közti részekhez legjobban úgy férünk, ha oldalára fektetjük a kutyát.
 
A farok alsó részéről és a hátsó nyílások körül nagyon óvatosan tövig levágjuk a szőrt. Fiú kutyánál a fütyijéről is gondosan levágjuk a szőrt. A mellkasszőréből pedig csak annyit vágunk, hogy pisilés közben a pisisugár el ne érje azt.
 
 
A VÉGEREDMÉNY kicsit fura lesz: helyenként bunda, helyenként pedig rövid szőr, de biztosak lehetünk abban, hogy neki ez legalább olyan kellemes érzés, mint nekünk egy munkás nyári nap után, ha végre belecsobbanhatunk a vízbe.
 
Természetesen ezután ő is megérdemel némi jutalmat és hancúrozást!

Forrás: Syrius-Family kennel